2019. június 19., szerda

A The Information szerint mindenesetre az Apple azonnal felvette a kapcsolatot az Intellel, hogy felvásárolná a vezeték nélküli modemekkel foglalkozó divíziót.

Az Apple állítólag továbbra is az Intel 5G-s modemekkel 
foglalkozó részlegének a felvásárlását fontolgatja.

Április közepén az Apple és a Qualcomm megállapodtak az 5G-s együttműködésről, amelynek hála a jövőbeli iPhone készülékekbe 5G-s Qualcomm modem építhető. Ez meglepő fordulat volt, hiszen a két fél hosszas jogi vitában volt egymással, és úgy tűnt, hogy az Apple leginkább az Intellel dolgozik majd együtt 5G-s fejlesztésen terén. 

A bejelentéssel egyszerre az Intel elmondta, hogy kiszáll az 5G-s modemek
piacáról. Ezt az üzletágát azonban többen is megvennék, bár eddig konkrét
neveket nem említettek. 

Az Intel akkor kezdett az ágazatban, amikor 1,4 milliárd dollárért 2011-ben megvette az Infineont. Ez utóbbi cég több iPhone-generációt is kiszolgált modemekkel. 
A hírek szerint amennyiben az Apple megvásárolhatja az Intel 5G-s részlegét, akkor ez lesz az Apple valaha volt legdrágább felvásárlása. Ha így lesz, az Apple-nek valószínűleg akkor is szüksége lesz 3-4 évre, hogy saját 5G-s modemmel álljon elő. 
forrás : pcworld és  The informacion

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A tökéletes kamera, amit eddig teszteltem: Ezviz CS-H8C Pro 3K WiFi Camera.

  #ezviz #ezvizcamera #kamera #a legjobbkamera @ezvizromania